Gyökerek nélkül nehéz megérkezni

Az utóbbi időben egyre többször gondolkodom azon, hogy mennyit beszélünk fejlődésről, önismeretről, spiritualitásról, célokról, változásról és új életszakaszokról, miközben meglepően keveset beszélünk az alapokról. Arról, hogy van-e hova visszaérkeznünk. Arról, hogy valóban kapcsolatban vagyunk-e azzal a világgal, amelyben élünk. Arról, hogy vannak-e gyökereink, amelyek megtartanak minket akkor is, amikor az élet bizonytalanná válik.

A gyökércsakra számomra egyre kevésbé egy elvont spirituális fogalom, és egyre inkább egy nagyon földi, emberi minőség: a biztonság, a tartozás érzése, a testünk, a családunk története, a hely, ahol élünk, a természet, a mindennapi élet. Az az alap, amelyre az egész életünk épül, még akkor is, ha sokszor nem is gondolunk rá tudatosan.

Néha csak nem akarunk többé megsérülni

Manapság gyakran láthatjuk, hogy sok spirituális, önismereti úton járó ember él folyamatosan a „felsőbb” központokban – gondolatokban, fogalom értelmezésekben, fejlődésben, önreflexióban –, miközben valahol nincs igazán jelen a fizikai valóságban. Ennek azonban sokszor nem az az oka, hogy elszakadunk a világtól, hanem éppen az, hogy egyszer nagyon is mélyen benne voltunk, és ott csalódás, fájdalom, árulás vagy veszteség ért minket.

Ilyenkor nagyon könnyű a gondolatok, a spiritualitás, a kreativitás vagy a folyamatos fejlődés terébe menekülni, mert ott kevésbé fáj a valóság. És közben szinte észrevétlenül eltávolodunk attól a világtól, amelyben élünk, attól a valóságtól, amelyhez tartoznunk kellene.

A gyökércsakra bezáródása nagyon gyakran védelem.

Amikor a gyökércsakra zárva van,  vagy bármely más belső központ bezáródik, az nagyon gyakran nem hiba vagy hiányosság, hanem egy védelmi mechanizmus, amelyet a környezetünkre adott reakcióként alakítunk ki, hogy megvédjük magunkat a csalódástól, az árulástól, a fájdalomtól és a veszteségélményektől. Ilyenkor nem azért zárunk be, mert nem akarunk kapcsolódni, hanem mert egyszer túl fájdalmas volt kapcsolódni.

A nehézség ott kezdődik, hogy amikor erővel bezárjuk ezeket a belső kapukat, akkor nemcsak a fájdalmat zárjuk ki, hanem sok olyan gyönyörű dolgot is, amelyekért ezek a kapcsolódások felelősek. Lezárhatjuk a szívünket a szeretet elől, hogy megvédjük magunkat a gyásztól. Elsza­kadhatunk az őseinktől, a gyökereinktől, a szüleinktől, a családunk történetétől egy múltbeli csalódás miatt, hogy soha többé ne kelljen azt éreznünk, amit akkor éreztünk, de ezzel együtt rengeteg életerőt, erőforrást és energiát is elzárunk magunk elől a környezetünkből, a természetből, a családi gyökereinkből.

A gyökércsakra blokkoltságának sokszor nagyon hétköznapi jelei vannak, és éppen ezért nem is mindig vesszük észre őket, mert könnyű rájuk azt mondani, hogy ilyen az életünk, a személyiségünk, ilyen a világ körülöttünk. Mégis, ha őszintén ránézünk, sokszor ezek mind a kapcsolódás hiányáról mesélnek.

A gyökér elvesztése sokszor ilyen hétköznapi dolgokban mutatkozik meg:

• sokat utazunk, szeretjük az állandó mozgást és változást, mintha mindig mennünk kellene valahová, mintha nehéz lenne igazán megérkezni egy helyre vagy egy élethelyzetbe,
• folyamatosan lefoglaljuk magunkat valamivel, eltereljük a figyelmünket, nem hagyunk igazán üres teret a napjainkban, mert a csendben sokszor túl sok minden kerülne felszínre,
• zene, podcast vagy valamilyen háttérzaj nélkül nehéznek érezzük a létezést, mintha mindig kellene valami, ami kitölti a teret körülöttünk és bennünk,
• nem érzünk honvágyat, nincs igazán olyan hely, ahová visszahúzna a szívünk, mintha mindenhol és sehol sem lennénk igazán otthon,
• feszültséget vagy erős elutasítást érzünk az őseinkkel, a családi múltunkkal kapcsolatban, és inkább távol tartjuk magunkat ettől a történettől,
• gyakoriak lehetnek a tompítások – alkohol, dohányzás, különböző tudatmódosító szerek vagy bármilyen olyan szokás, ami egy kicsit eltompítja az érzékelést és a jelenlétet,
• nem érezzük igazán a kapcsolatot a természettel, az állatokkal, a földdel, mintha ez a világ körülöttünk nem is lenne igazán a mi világunk.

A gyökér valójában kapcsolat a világgal

A gyökércsakra az a belső központ, amellyel kapcsolódunk a fizikai környezetünkhöz. Ez az a hely, amelyen keresztül a tudattalanunk és a tudatos, fizikai énünk folyamatosan „letapogatja” a környezetet, erőforrásokat keres, lehetőségeket érzékel, és innen születik sok vágyunk, döntésünk és inspirált cselekvésünk is.

Ahhoz, hogy egészséges alapunk legyen, hogy lehorgonyozzunk ebben a valóságban, hogy gyökereink legyenek a környezetünkben, újra kapcsolódnunk kell a fizikai világhoz.

Hogyan tudunk visszatérni a gyökér minőségéhez? 

A kapcsolódás sokkal egyszerűbb dolgokkal kezdődik, mint gondolnánk: jelenléttel. 

• Amikor sétálunk, és nem a telefonunkat nézzük.
• Amikor eszünk, és valóban érezzük az ízeket.
• Amikor utazunk, és figyeljük az embereket, a fényt, az utcákat, a hangokat.
• Amikor csend van, és nem töltjük ki minden pillanatát zajjal.
• Amikor észrevesszük a fákat, a szelet, a talajt a lábunk alatt.
• Amikor megengedjük magunknak, hogy ott legyünk, ahol éppen vagyunk.

A gyökércsakra élmény talán nem más, mint megérkezni az életünkbe. Talán  nem mást jelent, mint hogy lassan megtanulunk megérkezni oda, ahol éppen vagyunk. Mert akinek vannak gyökerei, annak van alapja. És akinek van alapja, annak lesz hova megérkeznie az életben.