Túl a munka-magánélet egyensúlyán: a jóllét forradalma a munkahelyeken témában adott elő Tóth Réka Ibolya, a MNDFL flow well-being ügynökség alapító ügyvezetője az idei HVG Állásbörzén.
„Egy nagy kulturális átalakulás közepén állunk: újabb hitrendszerek jelentek meg és változtatták meg prioritásainkat, gondolkodásmódunkat. A munka-magánélet területén is megjelentek kérdőjelek, kételyek és új gondolatok. Teljesen természetes folyamat ez, mindig is voltak olyan dolgok, melyekben hittünk, majd kiderült róluk, hogy mégsem működnek jól vagy egyszerűen nem igazak már: elhittük, hogy a Föld lapos; gondoljunk csak a 40-es évek cigaretta reklámjaira, melyeken orvosok bizonygatták, hogy a dohányzás fantasztikus és egészségesebbek is leszünk tőle.
A nagy átértékelés a WORKISM kultúrájára is hatott.
WORKISM: Az elképzelés, hogy elsősorban a munkánk határoz meg minket, és minden másnak – vagyis az életnek – a megmaradt térbe kell beleférnie.
„Félreértés ne essék: a munka fontos és jó dolog. Célt és értelmet adhat nekünk. A virágzó élet elengedhetetlen része. De nem szabad átvennie az élet helyét.
Nem mondom, hogy dolgozz kevesebbet. Nem mondom, hogy ne dolgozz keményen. Nem mondom, hogy lassulj le. Amit mondunk a MNDFL flownál is, hogy dolgozz okosan!
Ha bárki követ engem a social médián, láthatja: keményen dolgozom, sőt imádok dolgozni, de 8 órát aludtam az éjszaka és nem minden pillanatban nézem a telefonomat, az egészségem és tudatosság pedig prioritás az életemben.
Dolgozz okosan rész annyit jelent, hogy elsőként magunknak tesszük fel azt a bizonyos oxigén maszkot. Jobb döntéseink lesznek, kreatívabbá válunk és nem fogjuk NEM észrevenni a red flageket.”
„A mentális egészségünkről szóló kommunikáció egyre bátrabb már Magyarországon is, habár korántsem annyira nyílt, mint nyugaton. A nyílt kommunikációra való felkészítésben a MNDFL flow jövőre indít képzést is vállalati vezetőknek, hogy munkahelyi környezetben is professzionális, empatikus és könnyed módon váljon kezelhetővé a mentális egészség védelme, prevenciója és esetleges kezelése. 2019-ben a Magyarországon élők körében végzett felmérések alapján becslések szerint a lakosság mintegy 20-25% -a szenvedhet valamilyen mentális egészségügyi problémában. Az elmúlt években ez csak növekedett. A probléma tisztán összekapcsolható a digitális technológiával való kapcsolatunkkal. A MNDFL flow erre válaszul eindította ügyfelei körében a digitális technológiahasználatban való tudatosság építését, hogy megtanítsa az embereknek a helyes mértéket, attitűdöt és az újrakapcsolódást önmagukhoz.”
„A „work-life balansz” ideje lejárt! Ez egy mítosz, ami azt a nyomást hozza létre, hogy pontosan, 50 százalékban legyen a munkánk és 50%-ban az életünk. Ha azt hisszük, hogy a kettő egyensúlyba hozható, és ha elérjük ezt az egyensúlyt, akkor “mindent megkaphatunk”, az a biztos kudarc receptje: az igazság az, hogy az élet nem így működik… Az „munka-magánélet integráció” szó sokkal nagyobb rugalmasságot rejt magában, és gondoskodik arról, amit a MNDFL flow-nál a „mindennapos élet öt pillérének” nevezünk. Az 5 fontos pillér az alvás, étkezés, mozgás, stresszkezelés és a kapcsolódás – ezeknek az integrálásával az életed e két aspektusa közötti interakció sokkal holisztikusabb lehet.”
Réka Ibolya kitért a vállalati well-being integráció lépéseire és arra, hogy előrelátó vállalatok és az ügyfeleik milyen formában gondolták újra a jólléthez való hozzáállásukat a munkahelyen. Mindez a jóllét beágyazását jelenti magába a munkafolyamatba. Ez már nem „nice-to-have” HR benefit, amit a munkavállalóknak adnak, hanem a vállalati kultúra része és adottság, melyet mindennap megtapasztal az, aki ott dolgozik.
Hasznos piaci példákat is megismerhettünk az előadásból: a MNDFL flow egy pénzügyi szektorban működő ügyfelénél, 2000 munkavállalót bevonó kihívás kampány eredményeit látva, ahol nem csak fontos területeket alapoztak meg, de a vállalati kultúra megváltoztatására is nagy hatással voltak.
Forrás: https://allasborze.jobline.hu/blog/tul-a-munka-maganelet-egyensulyan-a-jollet-forradalma-a-munkahelyeken-3